Eljegyezve, vagy feljegyezve?

A legutóbbi párkapcsolatokról szóló írásom után hagytam volna még emészteni a közönségemet, és teljesen másról akartam írni, de a Facebook áthúzta a számításaimat.

Elcseszett egy generáció a miénk, úgy tartom. Menj fel a profilodra, biztos vagyok benne, hogy többet látod a kis szívecskét, és a "mostantól kapcsolatban van", de leginkább a "mostantól el van jegyezve" töredékeket, mint amennyi eseménymeghívás és "küldjegytököthogymegmenthessemafarmomrólelszabadultbikát" játékfelkérés jön. Önmagában az is megérne egy misét, miként váltogatja a tinédzser korosztály a partnereit, és teszik ezt közzé rendületlenül, de amikor napi 3 eljegyzés van a porondon, nekem felszaladnak a vízszintes ráncok a homlokomra.

A kép csak passzolt ide, semmi irigység, vagy rosszindulat nincs bennem, de nagyon kíváncsi vagyok, mi az oka annak, hogy az utóbbi pár hónapban így elszaporodtak a jegyespárok. Ha felcsapom a Cosmot, vagy 

a Glamourt, még mindig biztos, hogy találok olyan cikket, amiben különböző tippeket adnak (25-30 éves nőknek!), hogyan "vegyék rá" a (30-40 éves) párjaikat, hogy végre meggyűrűzzék őket. Innen üzenném, hogy kérjenek tippeket a 18-20 éves korosztálytól. 

Tegye fel a kezét az a lány, aki 12 éves korától kezdve nem ábrándozott több ezerszer arról, hogy 

tűzijátékkal, Eiffel-toronnyal és brillgyűrűvel karöltve letérdel elé az igazi, az Igazi, és jönnek a gyerekek,

a kertes ház, és a holtomiglan-holtodiglan. Persze, hogy mindenki így van vele.

Mindig felteszem magamnak a kérdést, hogy én vagyok-e az egyetlen, aki ennyire régimódi, de amint 

sorra látom beigazolódni, hogy az emberek 17-18 évesen erre egyáltalán nem állnak készen (,,XY eddig el volt jegyezve, de mostantól egyedülálló"), akkor rájövök, hogy ez az egész egy szimpla dobálózás a gyűrűkkel és a státuszokkal. Semmi ígéretet, semmi komolyság. 

Például egy lány, aki épp még az érettségit sem tette le, valószínűleg céltalanul és bőszen nyálazza a továbbtanulási könyveket, miközben még javában a szüleivel él, honnan tudhatja, hogy hová sodorja az élet, mivel fog foglalkozni, és miként változtatják meg apránként ezek a dolgok. De azt vajon biztosan tudhatja már, hogy a jelenlegi párjával akar leélni egy egész életet?

Ha a közeljövőben van betervezve az esküvő, ha több év múlva, ennek akkor is egy jól átgondolt döntésnek kell lennie. Úgy vélem, minden egyes mérföldkövön túl kell lenni (együtt élés, egy kassza), hogy kiderüljön, működik-e a kapcsolat. Az eljegyzésnek nem egy újabb megosztást kívánó, jól kinéző eseménynek kell lenni az üzenőfaladon, amit bármikor semmissé lehet tenni, vagy elrejteni. 

The EX-files

Elkezdhetnénk gondolkodni, hány tárgyat halmozunk fel életünk során. Ezt Marika néni, a szomszéd hozta Párizsból, ezt a plüssnyulat pedig apa vette, mikor megszülettem. Ez a karkötő? Ja, hát ez még az exemtől van.

És jön a fekete leves. Nők, férfiak, sokak szerint különböző bolygókról származunk, annyira másképp
élünk meg dolgokat. Azt gondolhatjuk, hogy a férfiak könnyen viselnek egy szakítást, pedig mindig kiderül, hogy ez egyáltalán nem így van. Próbáljuk őket teljesen gépies, szinte érzelmektől mentes lényeknek
beállítani, pedig most méltán kiderül, hogy nem így van.

Emlékeztek arra a részre a Szex és New Yorkból, amikor Charlotte a válása után még mindig rendszeresen

felveszi a Traytől kapott gyűrűt? Végül odaadja Carrie-nek, hogy legyen miből fedeznie a lakást. Azért tartotta meg, mert szerette, amit jelentett. Majd megvált tőle. 

Mi a szabály? Mi az, amit megtarthatunk, és mi az, amit nem? Vajon csak akkor tart meg az ember exektől

származó relikviákat, ha titkon reménykedik, hogy hamarasan, vagy egyszer újra érvénybe lép azok jelentése, és a tárgy feladóját is újra magának tudhatja? Valószínűleg ez 99%-ban nem így van.

Mi van, ha a másik oldalon vagyunk? Találtam már meg plüssmackót, ezüst karkötőt én is, egyáltalán 

nem viselte meg törékeny női lelkemet. Még akkor sem, mikor azok nem kerültek kidobásra. 

Viszont egy szerelmeslevél egészen más téma. (Persze nem arra gondolok, amit '85-ben a fogszabályzós szomszéd kislány biggyesztett titokban a postaládájába...) Az előző komolyabb kapcsolatból származó,

mély érzelmekről szóló vallomás.Szinte érzed a levegőben az érzéseket, amik az íródása

közben jelen voltak, és ez tud fájni. Tud nagyon fájni. Tudod a párodról, hogy volt élete előtted, de nem 

szeretnéd látni, hogyan is zajlott, milyen volt amikor egy másik ember mondta neki ugyanazokat a szavakat,

amiket te mondasz már neki. Sajnos ebben az esetben sokszor az sem segít, ha ez a megsárgult papírdarab a kukában landol.

Régóta foglalkoztat ez a téma, most, hogy úgy döntöttem, interaktív hasábokra vetem a gondolataimat, biztos voltam benne, hogy közvéleményt is kell kutatnom. Érdekel, hogy gondolkodnak erről a témáról a nők és a férfiak? Elképesztően érdekesnek tartom, hogy ebből is mennyi minden kiderül. Lássuk a két kromoszóma 

véleményeit. 

A felmerülő kérdések a következőek voltak:

• megtartasz dolgokat az előző kapcsolatodból?
• szerinted mit szabad, mi az, amit egyáltalán
  nem szabad megtartani?
• elmondanád a barátnődnek/barátodnak, hogy
  maradtak ilyenek? vagy ha rákérdezne X tárgyra,
  mit csinálnál, ha arra kérne, hogy dobd ki?
• hogy viselnéd fordított helyzetben, ha ex aknára lépnél?

,,Ez kicsit attól is függ, hogy végződött a kapcsolat, már ha végződhet jól egy szakítás...Pl. kaptam egy nagy plüssmacit. Imádtam. Ez a kapcsolat is szakítással végződött, de a maci még maradt egy ideig, mert hiányzott. De azt vettem észre, hogy csak rá emlékeztet, és ettől még rosszabb, ezért inkább megváltam tőle. 

Amit érzelmileg nem megterhelő megtartani (egy öv, vagy egy parfüm) azt megtartom. De megtartottam sms-eket, leveleket is például, persze ezek jól el vannak rakva. Bevallom, néha elő szoktam venni őket, de ennek nincs különösebb oka. Nosztalgia, ennyi az egész.

Van egy nagyon jó lány barátom, akitől kaptam egy nyakláncot. Volt, hogy az akkori barátnőm megkérdezte, kitől kaptam. Egy dolgot tehettem, hazudtam, hogy ne kelljen választanom. De ha arra kerülne a sor, nem dobnám ki egyetlen nő kedvéért sem. Igaz, hogy ez a lány tényleg csak a barátom, de kerültem 

fordított helyzetbe is, mikor kiderült, hogy a barátnőm nap mint nap viselt nyaklánca az exétől van. Hát, fennakadtak a szemeim rendesen, de aztán voltam olyan leleményes, hogy

megleptem egy még szebbel. Nagyon büszke voltam magamra!"

Ádám/ 20 éves

,,Általában megtarok mindent, egy fiók alján bedobozolva. Egy szakítás után szokott segíteni, ha rendetrakok a szobámban, és elrakok minden emléket. Egyébként nem csak szakításkor csinálom
ezt, hanem ha lezárul egy kisebb korszak, pl. levizsgázok egy tárgyból. Hogy miért nem dobom ki? Költségkímélő, odaadhatom a szivecskés plüssmackót a következő barátnőmnek. Persze, hogy csak viccelek, fogalmam sincs miért nem dobom ki. Pedig soha nem szoktam őket elővenni, hogy nézegessem, vagy ilyesmi.Szerintem helyzet és emberfüggő,hogy mit szabad megtartani, erre nincs szabály.
Elmondanám a barátnőmnek, mert mindenkinek vannak ilyen dolgai, de nem dobnám ki őket, ha megkérne."
Ákos/21 éves

,,Megtartottam egy karkötőt, de nem hordom. Szerintem egy pár dolgot érdemes megtartani emlékként. Ha most megkérdezné a barátom, megmondanám, hogy meg van, de szerintem nem mondaná, hogy dobjam ki. Ha mégis? Hááát...Nem tudom. Talán kidobnám, mert nem volt olyan jó kapcsolat, hogy annyit jelentsen.
Fordított esetben megkérdezném, hogy kitől van, és miért tartotta meg. Hogy létezik-e erre jó válasz? Hű, tényleg nem. Ha azt mondja azért, mert fontos, akkor azért lennék mérges, ha azt mondaná nem az, akkor is rosszul esne kicsit."
Cintia/18 éves

,,Tudatosan nem szoktam megtartani semmit, minden marad a helyén. Plüssök és társaik maradnak, maximum kevésbé feltűnő helyen, Ékszereket is hordom ugyanúgy. Ha már túl vagyok a fiún akitől kaptam, úgy sem jelent semmit. Fényképeket azért egy idő után ki szoktam dobni...Na jó, ha jól nézek ki rajta, levágom magam (haha).A barátom úgyis rájönne magától, ha rákérdezne, kitől és miért van, elmondanám,

de nem dobnám ki, ha megkérne. Leveleket sem szoktam elrakni, de ha pakolászok,és előkerül, akkor elolvasom, és jókat nevetek rajta. Ami ilyen azt azért elrakom, hogy majd nagymama koromban a hintaszékben ülve visszaolvashassam a múltat."

Niki/ 21 éves

,,Én egy képeslapon kívül semmit az ég adta világon nem tartottam meg senkitől

sohasem. Mindent eltüntettem, ezen egy tárgy értéke sem változtat, a drága 

órának is mennie kell. És ezt azért teszem, mert már nem az életem részei, és én így csak is az újra

szeretnék koncentrálni. Melleslegs a jóval együtt a rossz emlék is előjönne, amikor 

rájuk néznék. Hogy ugyanazt várom-e el a páromtól is? Nem voltunk egymás

múltjának részesei, de azzal, hogy én így teszek, úgy érzem elvárhatom a másiktól,

hogy hasonlóan cselekedjen. Összességében persze nincs ehhez teljesen jogom. Magától

értetődőnek kell/kellene lennie, úgy vélem."

Anita/22 éves

Megdöbbentő, ugye? Véleményem szerint mindaddig nem káros megtartani az ex-fájlokat, amíg 

a jelenlegi párod biztonságban van. Bár én azoknak a táborát erősítem, akik mindentől megszabadulnak,

megértem a másik oldalon állókat is, csak én ehhez túl forrófejű vagyok. Képes voltam már máglyát rakni szerelmeslevelekből a zuhanyzóban, és apró darabokra szaggatni a szívecske alakú párnát. Mint látjuk,

mindenkinek más segít, valaki dobozol, valaki szanál, csak rajtad múlik, hogy dolgozod fel szimbolikusan

a múltadat. Lényeg, hogy tudd megérteni az ellenkező gondolkodást, nem ebből fog kiderülni, ki az, aki a múltban ragadt. 

2day's inspiration

Ezer éve nem írtam, és lett volna mit. Néha, ha belevágok valamibe, és nem jön azonnal visszajelzés.
hajlamos vagyok elkámpicsorodni, és úgy gondolni, hogy áá, inkább mégse kéne ezt erőltetni,
jelen esetben a blogolást. Készítettem az utolsó poszt óta jó pár sminket, de egyszerűen úgy
voltam vele, minek osszam meg a külvilággal. Le szeretném kell győznöm ezt a szokást,
belefogtam, volt is miértje, és van amit megosztanék a külvilággal, úgyhogy folytatom.

Sokkal nagyobb öröm számomra, hogy úgy fogtam bele valamibe, hogy azt hittem, igazából 

nem is értek hozzá, és mégis sikerült véghezvinnem a célom.(Az első lépést csak, persze.)

Most itt a sminkelésre gondolok, ami azóta is arra sarkall, hogy még jobb legyek, még 

többet mutassak, még feljebb jussak. Szörnyen inspirál minden, ami ezzel kapcsolatos.

Természetesen lesz még hajas, lelki és egyéb témájú bejegyzésem is, de továbbra is 

a legnagyobb szenvedélyemnek fogok hódolni, és nem leszek rest megosztani veletek:)

(Akár tetszik, akár nem, haha :D )

Szóval remélem nem egyedül engem fog boldogítani, és mindenkinek üzenném, ami 

a csapból is folyik, de hajlamosak vagyunk alulértékelni, pedig piszok igaz! Puszi ♥

Megéri a randigurut játszani?

Mi nők hajlamosak vagyunk a 4-es randik reményében összekötni a kellemest a hasznossal, és összeboronálni a barátunk barátait és a mi barátnőinket. Megéri? Tényleg kialakulhat belőle valami
izgalmas kisebb baráti társaság, vagy inkább elindul az ördögi kör? Erről később, először azonban essen szó
a legidegesítőbb férfimondatról...

Nincs valami jó barátnőd? Nem tudnál nekem valami jó csajt mutatni?
Elhangzik és kész, végem van. Egyrészt kinek van kedve randigurut játszani? Másfelől, így lassan 20 éves fejjel, ha megkérdezik az ember lányától ezt, ebben a korban a barátnők száma csökken, és a halmaz magába foglalja a mostanra igazi barátnőket. Ebből lehet körülbelül 3, és személyes tapasztalat, általában mindegyiknek van barátja. Na most, mondhatom ezt, vagy lehetek jófej, és körülnézek a facebookos ismerőseim között... Már itt eléggé szánalmas fordulatot vesz a történet, mert hogy néz már ki, hogy linkelgetem a (szerintem) szép és értelmes lányokat, és elindul az " ő tetszik, mit kell róla tudni" vagy "ő nem jön be, mutass másikat"...Egyrészt, ezt mindenki meg tudja tenni saját maga is. Másrészt nem ismerhetem senkinek a stílusát, és hogy milyen partnerre vágyik. MEGOLDÁS: Ki kéne mozdulni, és nyitott szemmel járni, nem másra támaszkodni, és közösségi oldalakon ismerkedni.

Persze, velem megtörtént, hogy nekem köszönhetően (vagy az én közreműködésemmel) jött létre egy kapcsolat. Ez úgy nézett ki, hogy megismerkedtem egy sráccal, akivel még nem voltam olyan helyzetben, hogy kettesben találkozzunk, ezért elhívta ő is a barátját, én pedig egy barátnőmet, így oldottabb a hangulat, nem kell attól félni, hogy beáll a kínos csend. "Jó" esetben a két "hozott" partner is megkedveli egymást, neked is összejön a sráccal, és kialakul  közöttetek a kapcsolat...De miért is írtam idézőjelben, a "jó"-t? Mert már kétszer estem a randiguruság fogságába, és mindkét esetben a barátságaim rovására ment a történet,(még volt, hogy a kapcsolatom is megsínylette ezt) így nem próbálkozok ezzel többet. Hogy miért? Nem lehet innentől kezdve a barátnőnk vállán sírni a barátunk miatt, mert a barátnőnk elmondja az ő barátjának, akik történetesen barátok, így nagy bizonyossággal ők is megvitatják. Már leírva is sok ebben a mondatban a "barátnő-barát" kifejezés, ugyanilyen "sok" ez a dolog a való életben is.

Megéri-e játszani a randigurut? Számomra egyértelműen nem. Múljon két emberen, hogy egymásra találjanak,
döntsék el ők, ki illik hozzájuk, és leszögezem visszautalva a történet elejére: ez ne a közösségi portálok közreműködésével derüljön ki.

Barátság minden szemszögből

Blogolok. Arról, ami érdekel, ami foglalkoztat, és meglepődtem magamon, hogy
mennyire érdekel a pszichológia, a párkapcsolatok, emberi kapcsolatok, és erről
még nem fejtettem ki a véleményem. Pedig van.

Tulajdonképpen évekig szexuálpszichológusnak készültem, de nem erősségem
a napról-napra való tanulás, ezért nem kockáztattam meg egy ezzel foglalkozó szakot az egyetemen...

Az első, amiről most írni szeretnék, az a barátság. Egy olyan emberi kapcsolat,
amiben mindenki él. Legalábbis, ha szerencséje van. Emlékszem mennyit
 szenvedtem régen, mert nem volt egy igaz barátságom sem. A nővérem volt,
aki megnyugtatott, hogy ne féljek, találni fogok valakit, akit hívhatok a lelki társamnak,
akire mindig számítani tudok, akiről nyugodtan kijelenthetem, hogy feltétel
nélkül megbízom benne. Mára akad több is.
Sok barátom van, kisebb csalódások persze vannak mindenhol. De sokan vannak, akikkel meg tudom
értetni magam, akiket akármikor felhívhatok, és akik ugyanígy tudnak rám számítani.

Barátság, oké oké, lány lánnyal, fiú fiúval barátkozik. Vagy mégsem. Vannak olyan lányok,

akik úgy vannak kódolva, hogy fiúkkal talán jobban megértetik egymást. Főleg akinek fiú 

testvére van, vagy rossz a kapcsolata az apukájával, én ezt vettem észre. És akkor itt 

jön az ősrégi elv, azaz létezhet-e fiú-lány barátság, úgy igazán. Anélkül, hogy az egyik

fél az idő múlásával többet érezzen. Én az igen mellett teszem le a voksom, létezhet.

Hogy mi kell hozzá? Két józan gondolkodású ember. 

Merthogy a fiú-lány barátság is indulhat kétféleképpen. A verzió: mindketten barátként tekintenek a másikra.

B verzió: Az egyik fél úgy megy bele a barátságba, hogy már akkor érzi,  másként tekint 

a barátjára. És itt is jöhet a vízválasztó, vagy kiderül, vagy elhallgatja az illető. Ha kiderül? Általában

véget érnek a dolgok. Ha nem derül ki? Jöhet a sunnyogás, aztán a fekete leves. Merthogy a mi kis 

barátunk ember lévén csak talál magának párt előbb-utóbb, ahogy az lenni szokott. Féltékenység,

további sóvárgás vár a szerelmesebb félre. Aztán megint ugyanaz a vége.Merthogy tönkre fog menni a kapcsolat, így is.
Ott van még a B verzió, minden tökéletes, egyikünk sem érez többet
a másik iránt. Ám buktató itt is lehet, amikor tévesen ítéljük meg az érzéseinket. Ugyanaz a felállás, az egyik fél párt talál magának. A másik fél fejében pedig elkezd motoszkálni a gondolat: hanyagolni fog. De tulajdonképpen nem is kell, hogy ebbe belegondoljunk, a tudatalattinkban is megjelenhet. A féltékenység viszont már valós érzés lesz ebből kifolyólag, és itt jöhet a bibi. Féltékeny vagyok, akkor többet érzek.
Az okos ember magában tartja ezt. Igen, ez az a pont, ahol az az okos, aki magában tartja. Mert pár héten belül úgyis kiderül, hogy az elménk tréfált meg minket, és nincs okunk a félelemre. Mehet minden tovább a régi kerékvágásban, 

és megőriztünk egy barátot, egy barátságot.

A harmadik félről azonban nem beszéltünk. Mármint az egyik fél lehetséges párjáról. Merthogy 

nem mindenki tudja magát egykönnyen túltenni azon, ha a párjuk találkozik, hülyéskedik, nevetgél egy ellenkező neművel. Nem okolhatjuk őket, ennek általában megvan a miértje. Egy megcsalás például, ami hasonlóan indult. Ezt tapasztalták, és most megint ettől félnek.
Ezért nem szabad félni attól, hogy mindent elmondjunk a barátunkról, mert ez enyhülést és belátást hozhat. Egy találkozás pláne. 

Szóval, arra lettünk teremtve, hogy párt találjunk. Szeressünk. Fiú lányt, lány fiút. Így van megalkotva

a lelkünk. Viszont barátokra szükségünk van, erről is a lelkünk tehet. És az igazi lélek nem válogat a nemek között.