2013. augusztus 1., csütörtök

Ebay - a biztonságos vásárlás körképe

Tudom, már páran írtak Ebayes bejegyzést, amin lépésről lépésre bemutatják a rendelés folyamatát, ennek ellenére még mindig sokan ódzkodnak a rendeléstől, pedig ki lehet cselezni az átveréseket.
Már az ötödik megvásárolt terméknél tartok, és ebből négy 7 és 10 nap alatt ért ide.
Sokáig húztam, halasztottam a regisztrációt, mert túl bonyolultnak tartottam, de egyáltalán nem az.
(Egy a baj, függőséget okoz :) )


Az ebayre való regisztrációt nem boncolgatnám, mert abban nincs túlzott bonyodalom, a Paypalra való regisztrációhoz pedig  <<EZT>> a linket ajánlom. Akinek pl. OTP junior kártyája van, az is össze tudja kötni a Paypallal.


Szóval, a leggazdaságosabb, és legbiztonságosabb vásárlás érdekében képes útmutatót készítettem:

1. A legtöbb emberről elmondható, hogy nem licites vásárlást tervez, szóval miután beírtuk a termékkeresőbe a címszavakat, érdemes a Buy It Now fület kipipálni, ugyanúgy, ahogy a Free shippinget is, így a termék ára magába foglalja a szállítás költségét is. Ha egy bizonyos keret áll a rendelkezésünkre, érdemes még a Price rubrikákat is kitöltenünk. 



2. Ha megtaláltuk a megfelelő terméket, még ne elégedjünk meg az árral, a képekkel. A legfontosabb, hogy
Top Rated Sellertől, azaz "Legjobbra Értékelt Eladótól" vásároljunk, ezt jobb oldalt láthatjuk. Az ilyen eladók már általában több száz, több ezer adás-vételt lebonyolítottak, és iszonyú fontos nekik az elégedettséged! A vásárlás után visszajelzést kell készítened  Semmiképp nem fogják kockáztatni, hogy 
rossz értékelést kelljen adnod. 

A mennyiség, és méret megadása alatt található az áru helye,  valamint az is, hogy hova postáz az eladó. Itt a Worldwide feliratot kell, hogy lásd, de a rendszer figyelmeztet (may not ships to Hungary) ha a te országodba esetleg nem szállítana. 



3. Ha ennél lejjebb görgetsz, megtalálod a részletes leírást a termékről (anyag, kondíció), valamint mindig mellékelnek mérettáblázatot, hogy ne tévedhess, bár nem különböznek az európai számozástól.




Ha sikeresen kifizetted a terméket, akkor nincs más dolgod, mint várni a postást. Időközben emailt fogsz kapni a terméked státuszáról, amit ismét mellékel egy leírást az általad megrendelt termékről, valamint, hogy a státusza Shipped-re változott, azaz az eladó már feladta a terméket X napon. 
Az eladó is készít rólad visszajelzést. Ha esetleg elszámítod magad, és úgy ütsz le egy terméket, hogy nem tudod kifizetni, emailt fogsz kapni, amelyben figyelmeztetnek, hogy ennek a profilodon nyoma marad, és emiatt az eladók esetleg nem bonyolítanak le veled adás-vételt. 




Sok sikert a vásárláshoz! Ha kérdésetek maradt, nyugodtan feltehetitek.


2013. július 7., vasárnap

Teszt - Aussie 3 Minute Miracle pakolás

Mivel elképesztően hajmániás vagyok, fel is kaptam a fejem, amikor kiderült, hogy az Aussie márka termékeit már meg lehet vásárolni a DM-ben is. A márka bombaként söpört végig a világon, tűkön ültem emiatt, hogy valamit beszerezzek tőlük. 
A választásom a sokat ígérő 3 Minute Miracle balzsamra esett.

2013. július 6., szombat

Indian touch with a little ombre








Arc 
Garnier BB krém Miracle Skin perfector - medium
Lovely bronzing powder
Catrice camouflage cream

Szem
Essence brow kit 
MAC pigment - royal blue
Karaja pigment - 8
Coastal Scents 88 palette - black 
Sleek Natural-i-Divine palette - bark
Sleek Natural-i-Divine palette - cappuccino
Maybelline Colotama Volume Express szempillaspirál

Száj
Karaja Lip butter
Sleek Lip 4 palette - Love me
Sleek Lip 4 palette - Miss me
Sleek Lip 4 palette - Kiss me
L'Oreal Glam shine fresh - 187 aqua mandarine