Barátság minden szemszögből

Blogolok. Arról, ami érdekel, ami foglalkoztat, és meglepődtem magamon, hogy
mennyire érdekel a pszichológia, a párkapcsolatok, emberi kapcsolatok, és erről
még nem fejtettem ki a véleményem. Pedig van.

Tulajdonképpen évekig szexuálpszichológusnak készültem, de nem erősségem
a napról-napra való tanulás, ezért nem kockáztattam meg egy ezzel foglalkozó szakot az egyetemen...

Az első, amiről most írni szeretnék, az a barátság. Egy olyan emberi kapcsolat,
amiben mindenki él. Legalábbis, ha szerencséje van. Emlékszem mennyit
 szenvedtem régen, mert nem volt egy igaz barátságom sem. A nővérem volt,
aki megnyugtatott, hogy ne féljek, találni fogok valakit, akit hívhatok a lelki társamnak,
akire mindig számítani tudok, akiről nyugodtan kijelenthetem, hogy feltétel
nélkül megbízom benne. Mára akad több is.
Sok barátom van, kisebb csalódások persze vannak mindenhol. De sokan vannak, akikkel meg tudom
értetni magam, akiket akármikor felhívhatok, és akik ugyanígy tudnak rám számítani.

Barátság, oké oké, lány lánnyal, fiú fiúval barátkozik. Vagy mégsem. Vannak olyan lányok,

akik úgy vannak kódolva, hogy fiúkkal talán jobban megértetik egymást. Főleg akinek fiú 

testvére van, vagy rossz a kapcsolata az apukájával, én ezt vettem észre. És akkor itt 

jön az ősrégi elv, azaz létezhet-e fiú-lány barátság, úgy igazán. Anélkül, hogy az egyik

fél az idő múlásával többet érezzen. Én az igen mellett teszem le a voksom, létezhet.

Hogy mi kell hozzá? Két józan gondolkodású ember. 

Merthogy a fiú-lány barátság is indulhat kétféleképpen. A verzió: mindketten barátként tekintenek a másikra.

B verzió: Az egyik fél úgy megy bele a barátságba, hogy már akkor érzi,  másként tekint 

a barátjára. És itt is jöhet a vízválasztó, vagy kiderül, vagy elhallgatja az illető. Ha kiderül? Általában

véget érnek a dolgok. Ha nem derül ki? Jöhet a sunnyogás, aztán a fekete leves. Merthogy a mi kis 

barátunk ember lévén csak talál magának párt előbb-utóbb, ahogy az lenni szokott. Féltékenység,

további sóvárgás vár a szerelmesebb félre. Aztán megint ugyanaz a vége.Merthogy tönkre fog menni a kapcsolat, így is.
Ott van még a B verzió, minden tökéletes, egyikünk sem érez többet
a másik iránt. Ám buktató itt is lehet, amikor tévesen ítéljük meg az érzéseinket. Ugyanaz a felállás, az egyik fél párt talál magának. A másik fél fejében pedig elkezd motoszkálni a gondolat: hanyagolni fog. De tulajdonképpen nem is kell, hogy ebbe belegondoljunk, a tudatalattinkban is megjelenhet. A féltékenység viszont már valós érzés lesz ebből kifolyólag, és itt jöhet a bibi. Féltékeny vagyok, akkor többet érzek.
Az okos ember magában tartja ezt. Igen, ez az a pont, ahol az az okos, aki magában tartja. Mert pár héten belül úgyis kiderül, hogy az elménk tréfált meg minket, és nincs okunk a félelemre. Mehet minden tovább a régi kerékvágásban, 

és megőriztünk egy barátot, egy barátságot.

A harmadik félről azonban nem beszéltünk. Mármint az egyik fél lehetséges párjáról. Merthogy 

nem mindenki tudja magát egykönnyen túltenni azon, ha a párjuk találkozik, hülyéskedik, nevetgél egy ellenkező neművel. Nem okolhatjuk őket, ennek általában megvan a miértje. Egy megcsalás például, ami hasonlóan indult. Ezt tapasztalták, és most megint ettől félnek.
Ezért nem szabad félni attól, hogy mindent elmondjunk a barátunkról, mert ez enyhülést és belátást hozhat. Egy találkozás pláne. 

Szóval, arra lettünk teremtve, hogy párt találjunk. Szeressünk. Fiú lányt, lány fiút. Így van megalkotva

a lelkünk. Viszont barátokra szükségünk van, erről is a lelkünk tehet. És az igazi lélek nem válogat a nemek között.