2013. március 6., szerda

Hajnövesztés - beszédes eredmények



Központi téma a hajnövesztés, a blogon is olvashattatok már számos bejegyzést ezzel kapcsolatban, viszont az eredményekről, amelyeket képek is alátámasztanak, kevés helyen láttam, valamint még én sem tettem közzé.





Régen is használtam már ricinusolajat, és akkor is bevált, viszont akkoriban nem igazán volt probléma a hajammal, se a töredezéssel, se a hosszával. Most, hogy erősen meg lett csonkítva hajam hossza, újra
gőzerővel azon voltam, hogy ezen változtassak. Ősszel és télen egyébként is közrejátszik a hajhullás, és mivel ilyenkor nem vagyok rákényszerülve, hogy megigyak napi 2-3 liter vizet, a hajam is erősen töredezik. Persze sokáig értetlenül álltam a probléma előtt, hiszen mindig ugyanannyit foglalkozom vele, a pakolás, a balzsam sosem marad el, csak az tűnt fel, hogy jelentős hajnövekedést nyár elejére értem el, akkor viszont magam is meglepődtem az eredményen. 


Nagyjából egy hónapja azon mérgelődtem hajszárítás után, hogy mik ezek a kicsi, szöszös hajszálak, amikkel nem tudok mit kezdeni. Sosem viselkedtek így a babahajaim, meg különben is, babahajak 
csak a hajam vonalánál vannak, ezek viszont az egész választékom mentén észrevehetőek voltak.
Most, egy hónap elteltével észrevettem, hogy már nem olyan picik,  és kb. háromszor akkorák,
mint voltak. Ma jött a megvilágosodás, hogy ez bizony a ricinusolaj hatása...

Nézzétek meg a képeket, 4 illetve 6 centimétert mértem a legtöbb helyen, ami annyit jelent, hogy 3-szor 
gyorsabban nőtt a hajam, mint általában (az átlagos hajnövekedés 1 cm/ hónap). Ugyebár a végeknél ezt 
nem tudtam mérni, mert kétszer is le lett vágva a hajam mostanság, pedig biztos megkönnyezném örömömben...






































Azok a kis fehér izék egyébként nem a korai őszülés előjelei, sikeresen belekentem a fehér szemceruzát....

A ricinusolaj mellett még egy gyógyszertári, valamint otthon fellelhető készítményről kiderült, hogy szintén elősegíti a hajnövekedést, ez pedig a Panthenol. Most használtam másodszor, szóval még nem tudok arról nyilatkozni, hozzájárult-e ezt a ricinus hatásához, az biztos, hogy azzal ellentétben a Panthenol spray nagyon fényessé és puhává teszi a hajamat, és simán vízzel kiöblíthető.

Az én rutinom és tippjeim:
  • Nem szoktam őket egyszerre használni, ricinust nagyjából két-három hetente alkalmazok
  • A ricinusolaj 200, a Panthenol körülbelül 1200 Ft-os áron szerezhető be gyógyszertárban
  • A Panthenolból egy mandarin nagyságnyit fújok a tenyerembe (hab állagú) és belemasszírozom a fejbőrömbe, a hosszára is juttatva
  • Az olajat is hasonlóképpen alkalmazom, nem teszek hozzá semmit, max. Kallos tejproteines pakolást, valamint körbetekerem a hajam folpakkal, majd sapkát teszek rá
  • 2-3 órán át hagyom rajta, a Panthenolnál elég fél óra 
  • A ricinust WU2 samponnal mosom le, így egyáltalán nem okoz gondot az eltávolítása
  • Ezeken kívül Lush szilárd sampont használok (Ultimate Shine), Avon marokkói argánolajat, Kallos tejproteines pakolást, vagy Lisse Design pakolást, illetve valamelyik Gliss Kur spay-t, ez változó


Használtok ricinusolajat/Panthenolt? Észrevettétek a hajatokon a változást?

2 megjegyzés:

  1. szia. én nagyon sokáig használtam ricinusolajat,rengeteget nőtt a hajam,de mióta töredezik,felesleges ...:S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia! igen, a hajnövesztés első lépése, hogy meg kell szabadulni a töredezett hajvégektől, nincs mese...
      nekem viszonylag rövid időn belül kétszer volt frissítő vágásom :/ viszont most már úgy látom, mintha hozzá se nyúltunk volna, ugyanakkora, mint decemberben :)

      Törlés