2011. július 16., szombat

Termékteszt - Schwarzkopf Perfect Mousse hab állagú hajfesték

Épp most próbálom ki először a Schwarzkopf habfestékét, szeretnék nektek beszámolni róla, úgyis van 30 percnyi hatóidőm rá :D Na jó, nem csak ezért, hanem persze gondolom titeket is érdekel ez az újítás a hajfestékek történelmében. 

Jelenleg a hajam világosításán dolgozom, meguntam a fekete fürtöket, és a barna mellett tettem le a voksom, ugyanis az alap hajszínem is barna, valamint hullik is tőle a hajam.
Meg is ragadom az alkalmat, és elárulom nektek, honnan származnak a
hajápolás, hajkészítés iránt érzett "mániám" gyökerei: anyukám fodrászként dolgozott évekig,sajnos mára már abba kellett hagynia, mert ekcémás lett. Sokat sündörögtem körülötte, mivel itthon van kialakítva egy fodrásszalonunk, így alkalmam volt már egész kicsi koromtól megszeretni és megtanulni a hajkészítés és
ápolás minden csínját-bínját. Jóideje én vágom, festem a hajamat, és még sosem voltam fodrásznál emiatt.
Szóval, visszatérve, tudom, hogy mennyire tönkreteszi az ember haját a szőkítés, ezért semmiképpen nem szerettem volna leszívatni a hajamat, hogy elérjem a kívánt színt. Ha érdekel, hogy csináltam a feketéből barnát két lépésben, és lényegesen olcsóbban, szánok neki egy postot.  Térjünk vissza a hajfestéshez, és az új habdimenzióhoz, ahogy a reklám is mondja.

Itt egy kép a doboz tartalmáról:


A keverőflakonba(fehér tubus) öntöttem a festékgélt, felraktam rá a pumpás véget, és ahogy a használati utasítás írta, nem ráztam, hanem csak egyetlen egyszer fejjel lefelé fordítottam, hogy összekeveredjenek.
Utána a habot a tenyerembe pumpálva elkezdtem szétoszlatni a hajamon. Valóban nem csöpög, és ami a legjobban meglepett: sokkal gazdaságosabbnak tűnik, mivel kifogyhatatlannak tűnt a tubus tartalma. Már régen festékhabos voltam mindenütt, de még mindig jött belőle. A hagyományos festéknél nem ezt tapasztalom. A festékes hajam, és a festékmentes bőröm! :D


További meggyőző érvként szóljon az is mellette, hogy a fejemet akár meg is rázhatnám, nem hullana le a hajam, és nem kenném össze magam ilyen módon sem, annyira jól összetartja a hab. Később kiegészítem a postot a végeredménnyel:)

xoxo: Sheila

4 megjegyzés:

  1. Szia. Nem tudom, hogy mikori ez az írásod, az oldalad azért találtam meg mert keresgéltem, hogy hogyan szabadulhatnék meg a feketétől szőkítés nélkül. Már 5 éve fekete a hajam, és nagyon hosszú, ezért se szeretném tönkretenni, ezért engem nagyon érdekelne, hogy hogyan lettél barna 2 lépésben.:) Előre is köszönöm.

    VálaszTörlés
  2. Most látom csak, hogy írtál ide is, igazából meg lehett volna oldani két lépésben, én vettem egy olyan festéket, amit DMben, Rossmannban lehet kapni, szürkés doboza van, és az a lényege, hogy visszaállítja a hajad eredeti színét. Nekem azzal lett csinálva, és tényleg működőképes lett volna, ha nem veszek utána egy Syoss középbarna festéket, ugyanis attól ISMÉT borzasztó sötét hajam lett...sosem haragudtam még ennyire a Syossra, de ha te ezt kihagyod, szerintem sikerülhet. Bár a feketét szó szerint úgy kell lerobbantani a hajról...

    VálaszTörlés
  3. Szia! Ez doboznyi mekkora hajra elég? Nekem sűrű és váll alattig érő hajam van. Nem mertem megvenni egy dobozzal, mert a sima festékből 2,5-3 doboz kell a hajamra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! ugyanakkora, mint a többi dobozos, de én leszoktam ezekről teljesen ... Nem is különösebben ajánlom, ragaszkodom az Indolához :)

      Törlés